A pompás esküvő olyan ünnep, amelyet természetesen mások soha nem fognak figyelmen kívül hagyni. Minél fényűzőbbek az autók, a menyasszony ruhája, annál fényesebb az ünnep. Ahhoz azonban, hogy első kézből lássuk, mi az igazán csodálatos esküvői szertartás, az utaknak-utaknak a napos Nápolyba kell vezetniük az utazót.
Olaszország déli részén az esküvőket nagyon másképp kezelik, mint más országokban. Ez nem azt jelenti, hogy Oroszországban vagy Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban vagy Németországban az ifjú házasok nem szeretnének emlékezetes ünnepet teremteni maguknak. Csak arról van szó, hogy a „nápolyi esküvő” egy olyan cselekvés, rituálé, mondhatni nyugodtan, színházi előadás is, amelyet elsősorban a nézőnek terveztek. Éppen ezért Nápolyban az esküvői ünnepség látása sok turista álma, akik ellátogattak Olaszországba.
A Campaniában élő őslakosok még mindig szentül tisztelik a rituálékat és szigorúan betartják azokat az esküvő alatt. A nápolyi esküvőben a legfontosabb, hogy pompásabb, "jobb" és drágább legyen, mint mások. Ennek elérése és a többi pár "felülteljesítése" érdekében az ifjú házasok egyszerűen óriási adósságlyukakba kerülnek. Nem számít, mennyi pénzük van a szüleiknek, mindenesetre az esküvőnek valóban fényűzőnek kell lennie. Mellesleg, ha egy nápolyi nő 20 éves koráig, legfeljebb 25 éves koráig nem találta magát vőlegénynek, ezáltal kitörölhetetlen szégyent okoz családjának... A nápolyi esküvők tehát korántsem ritkák.
Csak be kell nézni a Guinness Rekordok Könyvébe, azonnal kiderül, hogy az esküvői ünnepségekhez kapcsolódó összes rekord a nápolyiaké. Például egy 25 éves nápolyi nő, aki éppen az egyik ügyvédi irodában kezdett dolgozni, csaknem 14 méteres szegélyátmérőjű ruhában érkezett az ünnepségre. Hogyan maradhat észrevétlen egy ilyen esemény, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az esküvői ruha súlya meghaladta a 200 kilogrammot, és magát a lányt is hatalmas dobogón "szállították" a templomba? Mindez természetesen a nápolyi esküvő elnevezésű fantasztikus előadás része.
Sok Nápolyba érkező turista meglehetősen gyakran látja, hogy egy fiatalember este szerenádot játszik egy ház ablaka alatt. Ez nem színész, hanem vőlegény, aki holnap az oltár elé viszi választottját. Ablakai alatt énekel végtelen szeretetet és lelkeket elárasztó szenvedélyekről. Amint a lány szívét megérinti szavai, világít a hálószobájában - ezzel kezdődik a jövőbeni "színházi előadás".
Az ősi pogány szertartásokban gyökerező hagyomány szerint a vőlegény élesen kihegyezett ollót visz magával, mielőtt elhagyja a házat. Ez azért történik, hogy az esküvő alatt könnyen "levághasson minden gonosz nyelvet". Meglepő módon a menyasszonynál a legfényűzőbb ruhán kívül egy régi dolog is látható, ez a múlttal való kapcsolatot szimbolizálja; egy új dolog, amely elmondja másoknak az új lány életének kezdetét; egy barátoktól elvett dolog a folyamatos barátság szimbóluma és egy kék ruhadarab, amelyet arra terveztek, hogy mindenki megmutassa, hogy a leendő feleség mindig hű marad férjéhez.
A Campaniában végzett szociológiai felmérés szerint gyakorlatilag minden lány és fiú (!) lehetetlennek tartja a házasságkötés nélküli együttélést... És ez a "kötelezettség nélküli kapcsolat" korunkban van! Az esküvő, amely, mint fent említettük, egy színházi előadásra hasonlít, néma sokkba merülhet minden turista számára, aki először látogat el az olasz déli területre. Minden olyan csodálatos, csodálatos, fényes és hangos. Amint az alkonyat a földre esik, és az esküvői extravagancia véget ér, az újonnan készült házastárs karjaiba veszi feleségét, és beviszi szüleit a házba. Igen, igen, Nápolyban a fiatalok - az évszázados hagyományok szerint - leggyakrabban férjük szüleinek házában élnek. Elég érdekes, hogy a feleség küszöbön túli rituáléja szinte megegyezik az orosz hagyománnyal, és ugyanúgy értelmezik: egy lány „meghal” apja családjáért, és férje családjában születik. "Anélkül jelent meg a házban, hogy átlépte volna a küszöböt" - így értelmezik a nápolyi lány új rokonai házában való megjelenésének szertartását. Az ünnepség alatt a menyasszony, akárcsak a világ számos országában, esküvői csokrot dob. Nápolyban azonban nemcsak nőtlen lányok állnak ebben a pillanatban a fiatalok mögött, hanem agglegények is, akik arról álmodoznak, hogy harisnyakötőt szerezzenek a menyasszonytól (!), Amelyet viszont a vőlegény dob.
Megnézni Nápolyban, és nem látni a város őslakosainak esküvőjét megbocsáthatatlan hiba. Igaz, érdemes emlékezni arra, hogy Oroszországhoz hasonlóan a májusi kampányban sem szokás házasodni. Egyébként egy nápolyi utazó, aki esküvőt néz, valamiféle édességet kaphat. Ez egy régóta fennálló hagyomány, amely szerint az ifjú-nápolyiak mindenkinek osztanak édességet, ezzel szimbolizálva további „édes” életüket. Egyébként a dátumokat nem tekintik édességnek Dél-Olaszországban. Az esküvői asztalon lévő édes ételeknek és a „hálás nézőknek” szánt édességeknek még édesebbeknek kell lenniük, mint ezek a gyümölcsök!